Az Ábrahámhegyi Fürdőegyesület története
(A Jelen)

3. A hőskor (1996.)

Az egyesület második éve Ábrahámhegyen a település-identitásának kialakítása jegyében telt. Ekkor készült Ábrahámhegy címere, amelynek változatainak kidolgozásában, az ajánlásokban tevékenyen részt vett az egyesület. Erre az alkalomra terveztük közösen a település történetéről szóló Ábrahámhegyi Krónika kiadását, amelynek szorgalmazásában, az anyaggyűjtésben és a szerkesztésben az egyesület tagjai komoly szerepet vállaltak. A nyomdai költségeket az önkormányzat fedezte.

Fekete József - Ábrahámhegyi Krónika

Az évi rendes közgyűlésen dr. Nádori László, elnök lemondott, új vezetőségválasztás történt a következő négy évre. Az új elnök Dr. Göllesz Viktor, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola ny. igazgatója lett.

Az év - egyesületi szempontból - legfontosabb eseményei:

- június 2-8. festménykiállítás szervezése;

- június 9-16. Török József, ábrahámhegyi építőmester emlékkiállításának bemutatása;

- június 30. zászló- és jelkép (címer) avatási ünnepség (a zenei közreműködést és a mazsorett-csoportot a rendezvényre az egyesület szervezte);

- ugyanezen alkalomból az Ábrahámhegyi Krónika megjelenése;

- augusztusban megjelent dr. Göllesz Viktor Ábrahámhegyi Jegyzetek c. könyve;

- szeptemberre a képviselőtestület elnevezte a Pattantyús-sétányt a Fürdőegyesület néhai elnökének emlékére, az egyesület emléktáblát készíttetett, amelyet dr. Pattantyús-Á. Géza halálának 40. évfordulója alkalmából az apát úr, egyedülálló ünnepség keretében megáldott;

Pattantyús-sétány emléktábla avatásÁbrahámhegyi Jegyzetek

- az egyesület felvette a kapcsolatot az ábrahámhegyi iskola pedagógusaival, "rendhagyó" órákat tartott az újság készítéséről, a környezetvédelemről, ábrahámhegyi neves személyekről (pl. Csörgey Titusz), madár megfigyelési és leírási versenyt, valamint közterületi virágosítási akciót hirdetett a gyerekeknek.