
|
Az Ábrahámhegyi Fürdőegyesület története
(A Jelen)
6. Folyamatos munka (2000-2002.)
|
|

2000-ben nem kellett programot kitalálni, magától adódtak a szükségszerű teendők. Négy év elteltével esedékessé vált a vezetőségválasztás, valamint az alapszabályt is módosítani kellett a törvényi előírásoknak megfelelően. Erre az évre esett a vasúti megállóhely 75. éves fennállásának jubileuma, valamint a korábbi elhatározás szerint kétévente megrendezendő ábrahámhegyi fényképkiállítás.
Az események időbeli sorrendben:
- januárban megjelent az 1999. évi Egyesületi Tükör;
- a tél folyamán felújítottuk és kiegészítettük a Csörgey-kiállítás anyagát;
- március 25-én bemutattuk Iregszemcsén a Csörgey-vándor-kiállítást;
 
- májusban felújítottuk és előkészí-tettük a vasúti kiállítás anyagát;
- május 24-én megnyílt a Csörgey madártani kiállítás Sarródon, a Fertő-Hanság Nemzeti Park központjában;
- júniusban közgyűlés, amelyen megtörténik az Alapszabály módosítása és az új vezetőségi tagok megválasztása;

- augusztus 5. a vasúti megállóhely 75. születésnapjának megünneplése a MÁV képviselőivel közösen, a fürdőegyesület és az önkormányzat közös szervezésében, és a felújított várótermi állandó kiállítás bemutatása;
- augusztus 13. Ábrahámhegy régi és új képeken c. fénykép kiállítás megnyitója;

- november 11. balatoni civil szervezetek találkozója a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) szervezésében, amelyen részt vettünk és bemutatkoztunk.

A 2001. év két fontos esemény jegyében zajlott. Egyik, hogy elkezdődött a Településfejlesztési Koncepció kidolgozása, amelynek véleményezésében, javaslataiban - felkérésre - tevékenyen részt vettek az egyesület tagjai. A szomorú esemény pedig az, hogy az önkormányzat megszüntetni kényszerült az iskolát és óvodát források hiányában. Ez felsőbb jóváhagyás mellett történt - bár sokak, többek közt a fürdőegyesület nemtetszése ellenére.
Az egyesületi események a következők voltak:
- januárban megjelent a 2000. évi Egyesületi Tükör;
- márciusban belső könyvelési ellenőrzést tartottunk hivatalos szakértő bevonásával;
- március 17. Göllesz Viktor, elhunyt elnökünk sírkövének felszentelése, a megemlékezés szervezése;

- áprilisban a Csörgey-kiállítás anyagát - további bemutatóhely hiányában - Budapestre szállítottuk, egyelőre megőrzés végett;
- május 18. egyeztető tárgyalás az önkormányzattal a településfejlesztési koncepció elveiről, írásos javaslat beterjesztése az egyesület részéről;
- júniusban lezajlott az évi rendes közgyűlés.
Ebben az évben rendezvényt nem kezdeményeztünk.
Az iskola bezárása ugyan nem egyesületi esemény, de annyiban érintett bennünket is, hogy korábban jó kapcsolatunk volt mind a pedagógusokkal, mind a gyerekekkel, valamint anyagi és erkölcsi támogatásunkat is fölajánlottuk a további működtetés érdekében. A szomorú esemény - a kiürült épület kapcsán - azonban lehetőséget teremtett a Csörgey kiállítási anyag régen óhajtott, helyben történő elhelyezésére, valamint egyben a régi emlékek, fényképek és tárgyak kiállítására, a helytörténeti kiállítás létrehozására. Ez az elképzelés hamarosan az egyesület hivatalos javaslatává vált.

A 2002. évben ismét szomorú esemény történt: elhunyt Széll Lajos, önkormányzati képviselő, elnökségi tagunk. Egyesületi szempontból azonban pozitív dolgok is történtek, úgymint, megalakult a NABE (Nők a Balatonért Egyesület) helyi csoportja, amely társ-egyesülettel azonnal gyümölcsöző kapcsolat alakult ki, valamint lehetőségünk adódott Ábrahámhegy frissen készült honlapján is bemutatkozni. A kétévente rendezendő fénykép kiállítás már rutinszerűen is történhetett volna, de ebben az évben más, környékbeli fotósokat is meghívtunk, így csoportos, tíz kiállító anyagát magába foglaló kiállítás szervezését vállaltuk.
Az események időrendi sorrendben:
- január 6. elkészült az Ábrahámhegyi Fürdőegyesület véleményezése Ábrahámhegy Település-fejlesztési Koncepciójának tervezetéhez, amelyet határidőre postáztunk;
- január 28. megjelent a 2001. évi Egyesületi Tükör a TVSK vitorlás mellékletével 350 példányban;
- március 11. Széll Lajos, ábrahámhegyi önkormányzati képviselő, egyesületi elnökségi tag temetése Ábrahámhegyen. Ezen a szomorú eseményen való közös részvétel ismét elősegítette az üdülők és helyben lakók közös gondolkodását, munkálkodását;

-június 1. évi rendes közgyűlés, amely a tagok kis létszámú részvétele miatt határozatképtelen;
- júliusban közterületi szemétgyűjtők beszerzése a NABE helyi csoportjával közös akcióban, és azok Ábrahámhegyre szállítása;

- július 11. önkormányzati és egyesületi közös bejárás az ábrahámhegyi iskola épületében a tervezett helytörténeti- és Csörgey-kiállítás elhelyezésének egyeztetése céljából;
-augusztusban elkészül Ábrahámhegy honlapja az interneten, amelyen a Fürdőegyesület is szerepel. Az Egyesület a rendelkezésére álló - régi és mai - képanyagot térítésmentesen felajánlotta a honlap színvonalának emelése érdekében;

- augusztus 11. újra összehívott közgyűlés, amelynek jelentős eseménye az Együttműködési megállapodás aláírása a NABE Ábrahámhegyi Csoportjának vezetőjével;
- augusztus 11 - 25. csoportos fényképkiállítás a Bernáth Aurél Galériában, amelyen összesen 11 helyi és környékbeli fotós mutatta be alkotásait;

- december 6. Mikulás-ünnepség a helybeli gyerekeknek, amely rendezvényt a fürdőegyesület anyagilag támogatott.
Ezen év eseményeihez tartozik még, hogy a Bökhegyen felépült - bár nem a korábban általunk elképzelt tervek szerint - a Vodafon jóvoltából egy gyönyörű kilátó (amely egyben távközlő állomás is). Ezt a létesítményt már átadása előtt nagy örömmel "vették birtokba" mind a helyiek, mind a nyaralók, az üdülők és a turisták. Az egyesület elhatározta, hogy tájékoztató táblákat készít annak mindegyik kilátópontjára, lerajzolva, felsorolva rajtuk a látható nevezetességeket és magassági adatokat.
 
|
|
|