A közmondás is úgy tartja, hogy
"Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik".
A már hagyományosnak mondható Márton-napi összejövetelünket, az új borok kóstolóját
2013. november 8-án (pénteken) 17.30 órai kezdettel
tartottuk az Ábrahámhegyi Kultúrházban.
A Márton napi legenda tovább él Ábrahámhegyen is!
A Márton napi hagyomány Ábrahámhegyen sem merült feledésbe. Kovács József alpolgármester Úr, aki már egy évtizede szervezője a Márton napi összejöveteleknek, libavacsorára és az újborok kóstolására invitálta a bortermelőket és borkedvelőket, akik azután az újborért és a libáért felelős szent neve napjának ünneplésére november 8-án, szép számmal meg is jelentek.
Testvértelepülésünk, Dobruska négytagú küldöttsége is megtisztelte rendezvényünket. Kovács József borbaráti köszöntője után, Péter Tojnar, Dobruska polgármestere is köszöntötte a vendégeket, megköszönte a meghívást és úgy nyilatkozott, hogy jövőre Dobruskában is szeretnének a mienkhez hasonló Márton napi összejövetelt rendezni. Ezután Gáspár József Képviselő Úr adott rövid tájékoztatást a 2013. évi szőlőtermésről, és a borok várható minőségéről. A vacsora után, - melyet szintén már több éve a badacsonytomaji Szita család készít a vendégek legnagyobb megelégedésére - a gazdák jó szívvel kínálgatták boraikat, a jókedvű nótázáshoz pedig Sántha Géza szolgáltatta a harmonikaszót.
Mondhatom, hogy igazán kulturált, jókedvű, baráti hangulatú összejövetel volt, ahol szép nótázással, kedélyes beszélgetésekkel tartottuk meg a Márton napi hagyományt. Köszönjük szépen Kovács Józsefnek a szervezést!
(Bakosné Erzsébet)
Ízelítőül néhány kép az eseményről...
Hétfő - csütörtök: 12:00-22:00
Péntek - szombat: 12:00-24:00
Vasárnap: 12:00-22:00
Telefonszám: 06-70/458-18-77
Az Ábrahámhegyi festőversenyek eladó festményei megtekinthetőek az Ábrahámhegyi Kultúrházban.
Ábrahámhegy településrendezési eszközeinek felülvizsgálatát megalapozó munkarész.
(93MB Zip fájl)
Helyi Épitési Szabályzat hatályos rendelete és mellékletei...
Szent István királyunk ünnepe
Bornapok augusztus 12. szombat
Főzőverseny 2023. augusztus 12. szombat
Foci 2023. augusztus 12. szombat
Bornapok augusztus 11. péntek
Bornapok augusztus 10. csütörtök
Orgona koncert 2023. augusztus 09.
Bornapok augusztus 09. szerda
Bornapok augusztus 06. vasárnap
Bornapok augusztus 05. szombat
Péterfy Ábel festőművész kiállítása 2023. augusztus 5.
Zsibvásár augusztus 05. szombat
Bornapok augusztus 04. péntek
Bornapok augusztus 03. csütörtök
Borverseny július 30.